A Magyar Teátrumi Társaság aggodalommal figyel minden olyan megszólalást, amely az elmúlt tizenhat év magyar színházi életét egyetlen politikai zárójelbe próbál tenni.
Az elmúlt másfél évtizedben a magyar előadó-művészet komoly sikereket ért el. Országos programok indultak és szilárdultak meg, színházak újultak meg vidéken és a fővárosban, nemzetközi sikerek és fesztiválok sora született és Magyarország Színházi Olimpiát rendezett. Számtalan tehetséges, értékes és elhivatott alkotó, művész, háttérdolgozó és vezető dolgozott a hazai és nemzetközi színházszerető közönségért. Maradandó előadások jöttek létre, új társulatok alakultak, nézők milliói kaptak életre szóló színházi élményt. Válságok – covid, energiaárrobbanás – sorát éltük meg közösen. Ezeket a teljesítményeket nem lehet most kollektív bűnösséggé minősíteni.
Álláspontunk szerint érdemes a Magyar Színházi Társaságnak és tagszervezeteinek számot vetnie, hiszen ők nem kívülállói voltak ennek az időszaknak, hanem részesei, aktív szereplői. Intézményeik, tagszervezeteik szabadon, nyugodtan, biztos anyagi háttérrel alkothattak – létrehoztak kormánykritikus előadásokat, lehetőségeket kaptak vezetőként, rendezőként, alkotóként, támogatásokhoz jutottak, szakmai pozíciókat töltöttek be, fesztiválokon szerepeltek és nem utolsósorban az állami – önkormányzati fenntartói struktúrákban is dolgoztak. Az ún. függetlenek száma legalább megduplázódott, a szabadtéri színházak száma másfélszeresére nőtt. Különösen visszásnak tartjuk, ha ma bárki úgy beszél az elmúlt tizenhat évről, mintha annak csak mások lettek volna szereplői és kedvezményezettjei.
Az utóbbi időben meglehetősen hangossá vált Miskolci Nemzeti Színház élén Béres Attilával, aki nemmellesleg egy fideszes önkormányzat által került kinevezésre. A miskolci színház az elmúlt években a magyar színházi élet elismert szereplője volt, állami és önkormányzati közös működtetési keretek között működött, jelentős többlettámogatásokból gazdálkodott, miközben vezetője élvezte a korábbi miniszterelnök közvetlen környezetének szimpátiáját is.
Elgondolkodtató az a leegyszerűsítő kommunikáció, amely ma az elmúlt tizenhat év minden vezetőjét, intézményét vagy alkotóját morális nyomás alá próbálja helyezni.
Minden szakmában jártas kollégánk tisztában van azzal, hogy az elmúlt hetekben felsorolt problémák többsége nem tizenhat éves és nem is oldható meg úgy, hogy egyeseket bűnösnek bélyegzünk, másokat erkölcsi mércének emelünk ki.
Tökéletes rendszer nincs. Hibák, aránytalanságok és rossz döntések minden korszakban voltak – bízunk benne, hogy a tiszás kulturális kormányzatnak csak jó döntései lesznek. Az átvilágítások fontosak, ha azok a bizalmat építhetik. De az is fontos, hogy ne politikai furkósbotként működjenek, és ne csak egyes színházakra fókuszáljanak, kerüljenek sorra pl. a budapesti fenntartású intézmények is. A színházi szakma megosztottságának felszámolására a Magyar Teátrumi Társaság a 2024-es kaposvári re:OSZT óta számtalan erőfeszítést tett. Nem miattunk szakadtak meg az egyeztetések a Magyar Színházi Társasággal.
Szomorúnak és elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az elmúlt hetekben úgy készült el a szakmánk jövőjét összefoglaló anyag, illetve úgy zajlott le az egyeztetési folyamat, hogy abból a Magyar Teátrumi Társaságot – a magyar színházi szakma egyik legnagyobb érdekképviseleti szervezetét – egészen egyszerűen kihagyták. Többször hangsúlyoztuk: készek vagyunk egyeztetni, készek vagyunk szakmai alapon vitázni, és készek vagyunk közösen dolgozni a magyar színházi élet megújításán.
Árkokat betemetni azonban nem lehet úgy, hogy közben mindenkit belelökünk, aki nem ugyanazt gondolja. Párbeszédet hirdetni nem lehet kirekesztéssel. Megújulást követelni nem lehet fenyegetéssel. Szakmai erkölcsről beszélni nem hiteles úgy, hogy közben teljes közösségeket bélyegzünk meg.
Itt lenne az ideje annak is véget vetni, hogy a magyar színházi közbeszédet néhány túlhangosított szereplő ítélkezése határozza meg. Molnár Áron politikai aktivista, Csáki Judit óbaloldali nyugdíjas kritikus és más közéleti szereplők természetesen elmondhatják a véleményüket, de ezek a vélemények nem válhatnak hergeléssé, megalázássá, listázássá, megbélyegzéssé és szakmai kirekesztéssé. A magyar színházi élet nem lehet olyan tér, ahol bárkit meggyőződése, korábbi szerepvállalásai miatt el lehet hallgattatni, ok nélkül le lehet váltani vagy ki lehet írni a szakmából.
STOP fenyegetés! STOP megbélyegzés!
Felszólítunk minden szakmai és közéleti szereplőt:
fejezzék be a fenyegetődzést, a kollektív megbélyegzést és azt a gondolkodást, amely szerint mindazokat, akik az elmúlt tizenhat évben vezetőként, alkotóként vagy intézményi szereplőként dolgoztak, el kell távolítani a magyar színházi életből.
Ha valaki bűnösökről beszél, miközben közösségeket rekeszt ki, akkor először saját felelősségét kell megvizsgálnia. Ha valaki közös szakmai jövőt hirdet, miközben az egyik legnagyobb érdekképviseleti szervezetet kihagyja az egyeztetésből, akkor nem párbeszédet épít, hanem újabb árkot ás.
A magyar színház jövője nem politikai bosszú, nem erkölcsi számonkérési kampány és nem személyes leszámolás kérdése. A magyar színház jövője közös ügy.
A szakmának az az érdeke, hogy végre valódi párbeszéd kezdődjön. A nézőknek az az érdeke, hogy a színházak nyugodtan, biztonságban, szakmai alapon dolgozhassanak. Az országnak az az érdeke, hogy a magyar színházi kultúra ne háborús terep, hanem közös érték legyen.
A jövőt nem vérrel, nem bosszúval és nem kirekesztéssel kell írni, hanem munkával, felelősséggel és egymás szakmai teljesítményének tiszteletével.
A Magyar Teátrumi Társaság továbbra is készen áll az egyeztetésre.
Budapest, 2026. augusztus 17-én
Csak változtatás nélkül közölhető.