
November 10-én tartotta őszi közgyűlését a Magyar Teátrumi Társaság (MTT), amelynek ezúttal a Nemzeti Táncszínház adott otthont. A tanácskozás elején Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója köszöntötte a résztvevőket, és bemutatta az általa vezetett intézményt, amely évek óta kiemelt szerepet tölt be a magyar táncművészet bemutatásában és támogatásában.
A közgyűlés egyik kiemelt napirendi pontja a Magyar Színházi Társaság (MSZT) és az MTT közös üléséről szóló beszámoló volt. A két szervezet között hosszabb idő után ismét megindult a szakmai párbeszéd, amely közös irányokat vetít előre. A két szervezet vezetői egyetértettek abban, hogy a kölcsönös kommunikáció és együttműködés elengedhetetlen a színházi élet egységes, erős szakmai képviseletéhez. Az MTT célja, hogy ez a diskurzus ne alkalmi, hanem folyamatos legyen, biztos alapot teremtve a jövőbeni közös fellépésekhez.
A tanácskozás másik témája az egyre szaporodó színészképzések kérdése volt a hazai felsőoktatásban. A tagok aggodalmukat fejezték ki a képzések mennyiségi bővülése miatt, és hangsúlyozták: fontos, hogy a színészképzés minősége ne sérüljön, és a szakma ne váljon túltelítetté. A jelenlévők szerint elengedhetetlen a párbeszéd a nagy egyetemek képviselőivel, hiszen közös felelősség, hogy a végzett hallgatók számára legyen reális elhelyezkedési lehetőség. Mint elhangzott, a túlzott „tömegesítés” hosszú távon a pályakezdők és az egész szakma számára is nehézségeket okozhat és okoz jelenleg is, ezért tudatos, átgondolt tervezésre van szükség.
A művészeti fesztiválok támogatásának kérdése is kiemelt hangsúlyt kapott. Az MTT és az MSZT közösen közel harminc fesztivál támogatására tesz javaslatot a kulturális kormányzat felé, azzal a céllal, hogy a jövőben egy stabil, kiszámítható és hosszú távú finanszírozási rendszer jöjjön létre, a közös működtetési rendszerhez hasonlóan. Ez a modell nemcsak a fesztiválok működését tenné biztonságosabbá, hanem segítené a kulturális sokszínűség megőrzését is.
A közgyűlésen szó esett a művészeti életpálya modell kérdésköréről is. A két társaság – az MTT és az MSZT – közös álláspontja szerint a szakmai koncepció megalkotásánál nincs helye kapkodásnak: a rendszer alapjait csak széles körű egyeztetés után lehet megalapozni. A Magyar Művészeti Akadémia által kezdeményezett javaslat még nem áll készen a szakmai vitára. A két szervezet közös munkacsoportokat hoz létre, amelyek a stratégia elemeivel részletesen foglalkoznak. A cél, hogy a leendő életpálya modell a művészek érdekeit szolgálja, és a színházi szakma valós helyzetéhez igazodjon. A Magyar Teátrumi Társaság két új taggal bővült: a Vidéki Független Színházi Szövetség és a Várudvari Nyári Színház Szigliget csatlakozott Magyarország legnagyobb előadó-művészeti érdekképviseleti szervezetéhez.
A tagság nagy örömmel üdvözölte, hogy létrejön a Németh Antal Idős Színész Támogató Alapítvány. A kezdeményezés célja az idős színművészek támogatása, életkörülményeik javítása és méltó megbecsülésük elősegítése. Az Alapítvány indulásához 75 millió forintos támogatást biztosított Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter, amit a tagság köszönettel fogadott.
A közgyűlésen a résztvevők betekintést kaptak a Déryné Program új országos kampányába, a „Ne bánts világ” kezdeményezésbe is. A program célja, hogy érzékenyítő és prevenciós témanapok segítségével hívja fel a figyelmet az iskolai bántalmazás, a zaklatás, a cyberbullying és a különféle függőségek súlyos társadalmi problémáira. A Kulturális és Innovációs Minisztérium a kampány megvalósításával a Déryné Programot bízta meg. A projekt 25 oktatási intézményben valósul meg, általános és középiskolás diákok bevonásával – a színház erejét és eszközeit felhasználva a fiatalok szemléletformálására.
A tagság emellett tájékoztatást kapott a Nemzeti Kulturális Alap közeljövőben megnyíló négy új pályázati kategóriájáról, amelyek további lehetőséget nyújtanak az előadó-művészeti szervezetek számára a szakmai fejlődésre és projektek megvalósítására.
A rendezvény zárásaként Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke köszönetét fejezte ki Seregi Zoltánnak, a Békéscsabai Jókai Színház hamarosan leköszönő igazgatójának, évtizedes szakmai munkájáért és elhivatottságáért.