Közös kiállás a kulturális sokszínűség és a szakmai tisztesség mellett.
Mi, alulírott kulturális és előadó-művészeti szervezetek, művészek, kulturális szakemberek és a kultúrát támogató magánszemélyek határozottan visszautasítjuk a közelmúltban megjelent, a színházi támogatásokkal kapcsolatban megfogalmazott politikai színezetű cikkek torzító állításait.
Elhatárolódunk minden olyan kísérlettől, amely listázásokkal, gúnyos címkézésekkel vagy félrevezető adatokkal igyekszik szembeállítani egymással a különböző művészeti műhelyeket. Ez a gyakorlat nem szolgálja sem a szakmai párbeszédet, sem a kulturális közösség érdekeit, ellenben árkokat ás, és a közhangulatot mérgezi.
Meggyőződésünk, hogy a kulturális támogatási rendszer célja és feladata, hogy a teljes Kárpát-medencei előadó-művészeti szférát erősítse: kőszínházakat, független társulatokat, bábszínházakat, tánc- és zeneművészeti szervezeteket, valamint határon túli magyar műhelyeket.
Fontos hangsúlyozni: a pályázati keretben megjelenő többlettámogatás különösen értékes és fontos a kulturális közösség számára, de ez nem azonos az intézmények alapműködésének fenntartására szolgáló forrásokkal. E kettő összemosása félrevezető, és kizárólag a hangulatkeltést szolgál.
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy médiafelületek és egyes kritikusok politikai elfogultságból minősítsenek kulturális döntéseket, miközben maguk is a szakmai közélet résztvevői. Ez összeférhetetlen magatartás, amely sérti a kulturális közösség egészének érdekeit.
Mi, a szakmai viták és a kulturális párbeszéd hívei vagyunk – de ezeknek kizárólag a szakmaiság, a kölcsönös tisztelet és a kulturális értékek közös szolgálata lehet az alapja.
Ezért közösen kiállunk amellett, hogy:
A különböző művészeti formák és szervezetek egymás mellett és egymást kiegészítve gazdagítják nemzeti kultúránkat.
A médiának és a kritikusoknak törekedniük kell arra, hogy megőrizzék szakmai függetlenségüket, és kerüljék azokat a politikai felhangú minősítéseket, amelyek megosztják a közéletet és gyengítik a szakmai bizalmat.
Kérjük a kulturális szféra további szereplőit – színházakat, társulatokat, zenekarokat, fesztiválokat, közösségeket és művészeket –, hogy csatlakozzanak kiállásunkhoz, és közösen tegyünk azért, hogy a magyar kultúra erős, független, sokszínű és méltó maradjon.
dr. Fülöp Péter, Magyar Teátrumi Társaság ügyvezető titkára; Kiss János, Táncművészeti Egyetemet fenntartó kuratórium elnöke; Lipics Zsolt, Pécsi Nemzeti Színház igazgatója; Zsuráfszky Zoltán, Magyar Nemzeti Táncegyüttes ügyvezető igazgatója; Vidakovics Szláven, Pécsi Horvát Színház és a Pécsi Nyári Színház igazgatója; Zalán János, Kolibri Színház Nonprofit Kft. igazgatója; Kis Domonkos Márk, Déryné Program ügyvezető igazgatója; Horányi László, Esztergomi Várszínház színművész igazgatója; Fekete Péter, Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója; Nemcsák Károly, József Attila Színház igazgatója; Kiss-B. Atilla, Budapesti Operettszínház főigazgatója; Vincze Balázs, Pécsi Balett művészeti vezetője; Nagy Viktor, Csiky Gergely Színház és Kulturális Központ Nonprofit Kft. igazgatója; Szamosi Szabolcs, Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója; Szabó Ágnes, Gózon Gyula Kamaraszínház igazgatója; Kancsár Orsolya, Szegedi Pinceszínház igazgatója; Vidéki Független Színházak Szövetsége; Fodor Zoltán. Inversedance, Inversedance Társulat vezetője; Vidnyánszky Attila, Nemzeti Színház vezérigazgatója; Kálomista Gábor, Thália Színház ügyvezető igazgatója; Kocsár Balázs, Pécsi Nemzeti Színház operaigazgatója; Bozsik Yvette, Bozsik Yvette Társulat vezetője; Velekei László, Győri Balett igazgatója; Frenák Pál, FrenÁk Társulat vezetője; Feledi János, Feledi Projekt művészeti vezetője; Kirják Róbert, Vidéki Színházigazgatók Egyesületének elnöke, Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója; Góbi Rita, Góbi Rita Társulat vezetője; Földi Béla, Budapest Táncszínház társulatvezetője; Nemes Zsófia, koreográfus, színész; Olt Tamás, Karinthy Színház ügyvezető igazgatója; Fűke Géza, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója; Ókovács Szilveszter, Magyar Állami Operaház főigazgatója; Cene Katalin, Zenthe Ferenc Színház ügyvezető igazgató; Susán Ferenc, Zenthe Ferenc Színház művészeti igazgató; Kulcsár Noémi, Tellabor Társulat koreográfusa, Harangozó-díjas táncművész; Besenczi Árpád, Hevesi Sándor Színház igazgatója; Seregi Zoltán, Békéscsabai Jókai Színház igazgatója; Egerházi Attila, Székesfehérvári Balett színház igazgató; Bakos-Kiss Gábor, Győri Nemzeti Színház igazgatója; Bán Teodóra, Margitszigeti Színház Nonprofit Kft. ügyvezetője; Szarvas József, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész.
Kérjük, hogy aki a nyilatkozatot felhasználja, azt teljes terjedelmében, változtatás nélkül tegye közzé.
Köszönjük, ha egy megosztással is támogatják az ügyet.
Nyilatkozatunk megjelenése óta további támogatóink:
Dr. Dósa Zsuzsa – Cervinus Teatrum Szarvas, igazgatója, Szigetvári József, Forrás Néptáncegyüttes Független Színház együttes és művészeti igazgatója, Barabás Botond, Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója, Kiss József, Soproni Petőfi Színház igazgatója, Dr. Bába Szilvia Ph.D., Duna Művészegyüttes ügyvezetője, Dr. Bodolay Géza, Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet ügyvezetője, Nagy Viktor, Magyar Színház igazgatója, MMA tagvezető